Sziasztok!

Nos, miután átéltem már ezt-azt a fogyókúrával kapcsolatban, mind lelkileg mind testileg, ezért azt hiszem most a kifogásokról fogok írni, egyéb dolgok mellett.

Nagyon fontos. Sose feledjük, hogy az agyunk csodálatos dolog, csodálatosan megakadályoz bennünket mindenben amihez kicsit több erőfeszítés kell. Hogy mi a fegyver ellene? A megszokás - az új étrend megszokása, a mozgás megszokása, ehhez pedig nem kellenek ilyen nagy szavak mint kemény akarat, vagy mint elhivatottság. Csak el kell dönteni: akarom csinálni? Akarom. Akkor csinálom. Punktum. 

Arról már írtam, milyen ördögi kör ez az egész. Az ember elhízik megpróbál lefogyni nem jól csinálja megint elhízik egyre rosszabb az egész. Ezt pedig sok minden hátráltatja. Az elkezdést is, a kitartást is.

Jómagam egy piciny szobácskában vagyok másodmagammal, tehát van egy szobatársam is és ha épp kapok 1 óra kimenőt részéről (mármint nincs a szobában) akkor semmi gond, még el is férek és tudok edzeni. De ez a szoba tényleg piciny. Ha már itt van, akkor már nehézkes elférni, de nem lehetetlen, csak néha sikerül bevernem a lábamat az ágyba... de hát kit érdekel. 

A rosszabbik rész nem ez. Hanem az, hogy kinevetett. És mitől fél legjobban minden áldott fogyókúrázó? Attól, hogy kinevetik. Igen, hölgyeim, uraim, ki fogják magukat - titeket - nevetni és erre kell hatalmas ívben tojni! A videók amiket csinálok szinte tánci-tánci szerűek, persze dolgoztatnak ,de hajlongani kell, meg csípőt ringatni, ezek a mozgásformák persze tőlem távol álljanak, mert a nőiesség azon témakörébe tartoznak ami rám sosem volt jellemző. Ha elmegyek úszni? Valószínűleg ott is lesznek negatív megjegyzések, hogy "hogy néz már ez ki fürdőruhában? " ha meg futni "hogy reng rajta a háj". Na de kérdem én. Aki ilyen undorító megjegyzéseket tesz másokra, annak a lelke bizony rothadt mint a pálinkába való cefre. Mi pedig mit akarunk? Változtatni magunkon, a saját érdekünkben, a saját lelkünk és egészségünk érdekében, ez a cél pedig mindennél szentebb. Főleg az ilyen szemét kis emberkék véleményével szemben. Tudom, nehéz. Jómagam is csak most jutottam el odáig, hogy ne érdekeljen - persze, megkértem, hogy ne nézzen közben és ne nevessen, persze megtette - de folytattam az edzést. Majd amikor én jobban fogok kinézni mint ő, akkor majd néz egy nagyot, én meg majd nevetek eleget. 

Az én szememben mondjuk eleve elássa magát mindenki, aki a próbálkozni hajlandó és vágyó embereknek keresztbe tesz és megsérti az önérzetüket a lelküket és bele sem gondol, hogy pont ezzel szab gátat nekik a fejlődésben. Lássuk be. Senki sem szent. Én sem. De annyit belém neveltek, hogy tudjam hogy min illik és min nem illik nevetni. Ezeket a változtatni akaró embereket TISZTELNI kéne. Nem megalázni. 

Ideje lenne, ha az emberek felfognák, hogy a negatív kirekesztés, a szóbeli bántalmazás még senkinél se okozott fogyást. Csak még inkább elsüllyedést az önsajnálat és depresszió tengerében. Az pedig nem fog ahhoz vezetni, hogy kezdjenek magukkal valamit. Vannak esetek, mikor egy csaj azért fogy le, mert a pasija elhagyja. De itt nem a pasija okozza a változást. Valószínűleg amíg együtt voltak, persze, a csaj is belekényelmesedhetett, de lehetett más oka is, lelki bántalmazás, a sporttevékenységek hiánya, akármi. Az elhagyás csak az első pofon volt. Ilyenkor csak kinyílik a szem és az ember rájön: "én eddig nem ilyen voltam!" és fejben megpróbál visszakapaszkodni az előző énjéhez, amely még sportos volt, figyelt a kajára, figyelt magára. 

Rengeteg portálon olvasom, hogy nem a kinézet az, ami miatt leszólják a kövér embereket, hanem mert az a kép rögzült az emberek agyában, hogy aki nem vékony az valószínűleg lusta, nem tiszteli magát, nem tesz azért, hogy lefogyjon, nem jár sportolni. Persze. Ebben is van igazság, az ember nagyon könnyen elhagyja magát adott élethelyzetben. De! Ezek az emberek nem tudják, hogy ez kiküszöbölhető bátorítással, odafigyeléssel, kedvességgel, motivációval. 

Annak, aki egyedül fél elkezdeni sportolni, ajánlom, hogy csapjon a hóna alá egy barátnét / havert és járjanak együtt. Ez mindenkinek jót tesz. Akkor is, ha a másik nem ugyanaz a testalkat (persze szerencsésebb, mert nincs ott az amúgy is nonstop érzett konkurencia érzése). Ha már ketten vagyunk akkor lehet nem engem figyelnek. Az én fejembe ez a gondolat szokott ott lenni. Főleg ha a másik jobban néz ki! Mert mi jobb annál ,ha valaki elvonja rólunk a figyelmet? Persze megszűnni nem szűnhetünk meg, de egy idő után nem is kell! Egy idő után magunktól is el fogunk járni, mert hiányozni fog és tudni fogjuk, hogy kell a fejlődéshez! 

Lényeg a lényeg, emelkedjünk fölé azoknak az embereknek akik alpári módon beszólnak, kinevetnek minket a próbálkozásainkért. Majd később nem fognak nevetni, ezt garantálom. De mindenképpen ki kell tartani. 

Sok szerencsét ehhez! :)